Kedves Diákok/Kollégák! Szeretettel hívlak benneteket az infó tehetséggondozó szakkör bemutató órájára 2018. április 9-én 13:30-ra a 207-es terembe. A kb. 60-70 perces órán az Abasusan Stúdió VándoRobot pályázatában elnyert japán robotokkal készített projektünket láthatjátok „Mátyás a VándoRobot király” címmel. Várunk mindenkit szeretettel! #ArTec #Abacusan #GeDigital #GEHealthcare #Scratch
Cserediákprogram Budapest-Texas 2018

BUDAPEST – ILA 2018 Mivel ’3 a magyar igazság’ – így ebben az évben is lehetőségünk nyílt, hogy egy hétig texasi diákokat lássunk vendégül. Nyolc Fort Worth-i tanulót és kísérő tanárukat vártuk izgatottan a Liszt Ferenc Repülőtéren március 11-én, vasárnap este. 1. nap – március 12. (hétfő) A hét órás időeltolódást figyelembe véve lazábbra … Olvasson tovább ?
Japán találkozó a Hunfalvy János Szakgimnáziumban. 2018.01.07.

Január 27-én, szombaton, a japán szakkör néhány tagjával (név szerint Tóth Nikolett, Vincze Vivien Alexandra, Laurenczy Lilla, Baranka Gergely és tanárunk Kimura Makiko) elmentünk Budára, a Hunfalvy János Szakgimnáziumba. Rajtunk kívül még 5 iskolából érkeztek japánt tanuló diákok. Ők velünk ellentétben úgy tanulják a japánt, mint mi az angolt és a németet. Mikor megérkeztünk, bevezettek … Olvasson tovább ?
„Az alkotásban végre az önkifejezésé a fő szerep.”

December elején egy csütörtök délután az iskolai könyvtárban megnyílt dr. Horváth Györgyi, iskolánk pszichológusának kiállítása. Kedves kollégánk örömmel vállalta, hogy egy mindeddig számunkra ismeretlen oldalát tárja elénk, megmutassa festményeit és zománcait, melyeket eddig önmaga kedvére készített. Az ötlet és szándék, hogy minden iskolánkba járónak esztétikai élményt szerezzünk egy másik elképzelést is segített megvalósítani. A kiállítást … Olvasson tovább ?
Az érzékelés, a robotok és mi

Az Európai Kódolás Hete alkalmából 2017. október 13-án az Abacusan Stúdióban jártak a 10.a és a 11.a osztályosok. Az érzékelés, a robotok és mi című foglalkozásona japán ArTeC készlet elemeiből épült robotok segítségével betekintést nyertek a robotika izgalmas világába. Kipróbálták, majd Scratch-ben átprogramozták az ipari, bionikai vagy okos otthon megoldások modelljeit. Ilyen robotok érkeznek hamarosan iskolánkba is! Előzetesként nézzétek meg a látogatásról készült kisfilmünket! Robotprogramozás (katt. ide) … Olvasson tovább ?
Abacusan VándoRobot Program

“Robotoljunk” együtt az informatika tehetséggondozó szakkörön a 207-es teremben! 2018. március végéig hétfőnként a 7-8 órában az te is programozhatsz Scratch nyelven. Gyere, várunk! Jelentkezni a corvin.csoport@gmail.com címen lehet. #ArTec #Abacusan #GeDigital #GEHealthcare #Scratch
Japán délután 2017.11.

2017. 11. 09-én iskolánkban megrendezésre került szokásos rendezvényünk, amit minden évben a japán szakkör rendez meg. Rengeteg érdekes program fogadta a diákokat és a tanárokat a könyvtárban. A fő program, a résztvevők nevének leírása katakana (japán írásjegy) segítségével. De ezen kívül rengeteg más programmal is készültünk a vendégeinknek. Origamizni tanítottuk őket, sőt még tradicionális japán … Olvasson tovább ?
Karriernap a CorvinSuliban 2017

Mindannyian tudjuk, milyen nehéz megtalálni a számunkra megfelelő hivatást. Az iskolában évről-évre tapasztaljuk, mekkora tanácstalanság és bizonytalanság jellemzi a továbbtanulással kapcsolatos döntéseket. Ezen próbál segíteni a CorvinSuli karriernap! A linken az informatikai pályáról szóló prezentációt láthatjátok! Ezen a linken pedig a turizmus-idegenforgalomról szóló előadást tekinthetitek meg! Kupics Zsófia – Grafika Horváth Eszter Erdős … Olvasson tovább ?
Pénz7 iskola – a tudatosan gazdálkodó diákokért

A CorvinSuli jelentkezett a Magyarországon már negyedik alkalommal megvalósuló Pénz7 programsorozat tanóráinak megtartására,támogatván ezzel a tudatos pénzügyi és tudatos gazdálkodásra nevelést! APénz7 programon keresztül iskolánk elkötelezett a magyarországi fiatalok pénzügyi tudatosságának és vállalkozói kompetenciáinak fejlesztéséért! Letölthető segédanyagok: www.penz7.hu
Gólyák hete a CorvinSuliban 2017

Az eseménysorozat október utolsó hetében került megrendezésre, és három részből állt. Az egyik szervező osztály, a 10. c beszámolója a történésekről: A vetélkedő Mint minden évben a Corvin Mátyás Gimnáziumban most is megrendezésre került a hírhedt gólyavetélkedő, amin az ijfú corvinosok versenyezhettek az évfolyamtársaikkal. Minden kilencedikes osztályt 4 csoportra osztottak, és bevonultak egy terembe a … Olvasson tovább ?
Pályaválasztási projekt a 11.c osztályban

Az elégedett, kiegyensúlyozott élet egyik alapvető feltétele, hogy olyan munkánk legyen, amelyben kiteljesedhetünk, amelynek végzése nem teher, hanem örömforrás. Viszont mindannyian tudjuk, milyen nehéz megtalálni a számunkra megfelelő hivatást. Az iskolában évről-évre tapasztaljuk, mekkora tanácstalanság és bizonytalanság jellemzi a továbbtanulással kapcsolatos döntéseket. A 11. c osztály pályaválasztási projektje ebben a nem könnyű és hosszú távon … Olvasson tovább ?
Kiemelt
Gyöngyösi vizit
Július 5-én látogatást tettünk a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. Meghívásukra részt vettünk a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) által...
Párizsban jártunk
Május elsején, a kora hajnali órák egyikében, miután mindenki elvégezte ügyes-bajos dolgait a gondnoki vécén, elindultunk egy végtelennek tűnő...
Ballagás
A tavasz utolsó hónapja újra elérkezett, s a Corvin diákjai és tanárai ismét összegyűltek, hogy a szülők és hozzátartozók jelenlétében...

2008 a Reneszánsz éve… és a Corvinosoké
2008 ? a reneszánsz éve? és a corvinosoké ?Nomen est omen?, azaz a név kötelez ? tartja a latin mondás, s mi, corvinosok ezt így is gondoljuk. 2008...
Mátyás napi ünnepség
Az ünnepség a 4. órában zajlott le, melyet a diákok a tantermükben hallgathattak végig. A nyertes csapat, a 9. c oldalról nézte végig a műsort,...
Szalagtűző ünnepség
Szeptember óta a 12. évfolyamot nagyjából-egészéből egyetlen dolog tartotta lázban: a szalagavató. Nem volt olyan hét, sőt, megkockáztatom, hogy...
Új apródok a Corvinban
A gólyák hete a Corvinban A múlt héten végre megérkeztek iskolánkba a gólyák! Holott eddig is itt voltak, csak ártatlan 9-seknek öltözve. De most...
Mátrafüred
2007. szeptember 21-én és 22-én Mátrafüreden volt kirándulni a 11. c osztály. A reggeli órákban már a buszon zötyögtünk. Az odafelé út nagyon...

Nyíregyházi sóstó
Az idén három napra a Nyírségbe utaztunk. Nyíregyháza-Sóstó egy kellemes kis hotelében szálltunk meg, melynek különlegessége, hogy országunk...