nyitolap-forgato

Cserediákprogram Budapest-Texas 2018

BUDAPEST – ILA 2018

  Mivel ’3 a magyar igazság’ – így ebben az évben is lehetőségünk nyílt, hogy egy hétig texasi diákokat lássunk vendégül. Nyolc Fort Worth-i tanulót és kísérő tanárukat vártuk izgatottan a Liszt Ferenc Repülőtéren március 11-én, vasárnap este.

1. nap – március 12. (hétfő)

A hét órás időeltolódást figyelembe véve lazábbra terveztük az első nap programját: Ellátogattak a CorvinSuliba!

 

Először kisebb csoportokban beszélgettünk az amerikai és a magyar középiskolák rendszeréről.

 

Majd Shakespeare színdarabokkal folytattuk a ’tanulást’.

 

Végül együtt ROBOToltunk Mátyás király nyomában.

 

 

 A suli után egy rövid Mátyásföldi séta is belefért a környező villák körül!

2. nap – március 13. (kedd)

Budapest és Fort Worth 1990 óta testvérvárosok. A két város közötti diákcsere kapcsolat fontosságát kiemelve dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes fogadott minket a Városházán. Előadást hallgattunk meg a főváros történelméről, közlekedéséről, közigazgatási feladatairól.

 

Végig sétáltunk a napsütötte Váci utcán és belevetettük magunkat a Vásárcsarnok ajándékokkal, magyaros finomságokkal fűszerezett forgatagába.

 

Budapest egyik ékességét, a Hősök terét is útba ejtettük.

 

A Fővárosi Állatkertben a napsütés előcsalogatta Almirát, a boa constrictort és Arunt, bébi elefántot is.

Nem kellett senkit noszogatni, hogy a nap zárásaként ellazuljon a Széchenyi fürdő termálvizében.

3. nap – március 14. (szerda)

Reggel korán már a Parlamentben és a Duna-parton kezdtünk.

 

Jókedvűen átsétáltunk a  II. Rákóczi Ferenc szakgimnáziumba (másik suli a programban) , ahol már minden készen állt a fogadásunkra.

 

 A program első részében a március 15-i eseményekről nézhettünk meg egy angol nyelvű összefoglalót.

 

 

Tánctanítással, énekléssel fokozódott a hangulat.

 

A suliból a Pál utcai fiúk nyomába eredtünk – kisebb csoportokban kellett megtalálni a helyszíneket és megoldani a feladatokat.

Az eredményhirdetésre a Grund bárban került sor.


4. nap – március 15. (csütörtök)

Az Operaház és a Bazilika látogatásával kezdődött a nemzeti ünnep számunkra.

 

 

A délelőtti Pál utcai fiúk musical közben bebizonyosodott, hogy a nyelvi különbségek ellenére ugyanúgy értjük a „mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért” üzenetét.

 

 

 

Az ünnepi kavalkádot a Budai Várban folytattuk: Mátyás-templom, Halászbástya, kirakodóvásár, utcazene ….. mindenki kedvére választhatott a helyszínek közül.

 

A nap fénypontja az esti hajókázás volt a Dunán!

5. nap – március 16. (péntek)

Zuhogó esőben indultunk Visegrádra.


A Királyi Palota termei, Hunyadi Mátyás szellemisége, a gyönyörű Herkules-kút azonban mindenkire nagy hatást gyakorolt.

 

A Fellegvárban a rossz idő ellenére egy rögtönzött lovagi játékra elcsábultunk. Viszont a Dunakanyar sajnos ködbe burkolódzott.

 

 

A kompon Nagymarosra visszafelé már csak a búcsúvacsora gondolata melengetett mindenkit! Átfagyva, átázva érkeztünk meg a Rákóczi Grillházba, hogy még bepótolhassuk, ha valami kimaradt volna a magyar konyha remekeiből a hét során.

A hangulat vidáman indult – fimon falatokkal, közös játékokkal, de az ajándékozás, a köszönő-beszédek már könnyeket csaltak a diákok szemébe.

Március 17. (szombat)

Szomorúan gyülekezett kis csapatunk a Liszt Ferenc Repülőtéren a kora hajnali időpontban. Akkor még nem sejtettük, hogy a visszaút milyen kalandosra sikeredik és egy napi késéssel, többszöri átszállásokkal landolnak majd új barátaink Dallasban!

Viszontlátásra júliusban, Texasban!

Címkék:

A kommentek levannak zárva.