nyitolap-forgato

Gólyák hete a CorvinSuliban 2017

Az eseménysorozat október utolsó hetében került megrendezésre, és három részből állt. Az egyik szervező osztály, a 10. c beszámolója a történésekről:

  1. A vetélkedő

Mint minden évben a Corvin Mátyás Gimnáziumban most is megrendezésre került a hírhedt gólyavetélkedő, amin az ijfú corvinosok versenyezhettek az évfolyamtársaikkal.

Minden kilencedikes osztályt 4 csoportra osztottak, és bevonultak egy terembe a diákok. Így a 4 osztályból kisebb csoportok voltak egy teremben, ahol a már felkészült tizedikesek vártál őket. Ugyanis a 10. évfolyamosok találták ki a vetélkedő feladatait. A feladatok igen szórakoztatóak és érdekesek voltak, és a programon megismerkedhettek egymással a 9. osztályosok.

Persze ezen nemcsak a gólyák, hanem a 10. évfolyamosok is jót mulattak. Ők már átélték egyszer a vetélkedőt, és ha már a felettük lévő osztályt nem tudják megviccelni, a kilencedikeseken még kitölthették “bosszúvágyukat”. Nem, természetesen a tizedikesek nem voltak gonoszkásak…. Annyira. Csak egy egészen icipicit. De mindkét évfolyam jól érezte magát, és maradandó emléket szereztek erről az élményről.

Ám a vetélkedő még csak a kezdet volt, ugyanis ezek után jött még az osztályok bemutatkozása (gólyabál), persze csak akkor, ha az ifjú gólyák túlélték a megpróbáltatásokat.

 

  1. Az osztályok bemutatkozó műsora

 

A gólyahét második napján az osztályok feladata egy előadás bemutatása volt, aminek témáját az időutazás adta. Fel kellett készülniük, minél több táncot, kreativitást és humort kellett belecsempészniük műsoraikba és persze tanárokat, hogy még érdekesebbek legyenek a dolgok.

A helyszín a jó öreg tornaterem, a közönség az annyira még nem öreg tizedikes diákok, és a zsűritagok, akik szigorú, mindent látó szemmel figyelték a produkciókat.

Mielőtt elkezdődött volna a muri, a DÖK-ösök feszültség levezető kötélmászással és fogdosós-ismerkedős káosszal köszöntötték a gólyákat.

Az első osztály, informatikusaink nagy lépést tettek hátra az időben, az Őskorba látogattak el, és ősemberekkel vették fel a kapcsolatot.

Míg a nyekesek bemutatták milyen is egy igazi trombitaszóra levezényelt kalózos tesi óra Ági nénivel és bohócokkal.

Az angol tagozatos osztály megmutatta, hogyan ismerkedtek meg nagyszüleink, és ropták együtt a táncot a tanév utolsó napján a 60-70-es években.

Nem csak náluk volt ám mulatozás, a jövőből érkező humán tagozatosok is táncoltak urunk-királyunk Mátyás királlyal, asszonyával és háza népével.

Mindegyik osztály teljesítette a kihívást, ezek után már csak az apródavatás várt a gólyákra.

 

  1. Az apródavatás

 

A gólyahét az apródavatással zárult, amin névadó királyunk, Mátyás király is részt vett.

 Mivel az apródok sikeresen kiállták a próbákat, kiérdemelték, hogy elszavalhassák az eskü szövegét. Az eskütétel után már ők is a Corvin teljes jogú tagjává váltak. Ezen a napon zajlott az eredményhirdetés is. Az egybegyűltek lélegzet visszafojtva várták az eredményeket.

Állta a sarat és büszkén fogadta a 4. helyezést a 9.A osztály. A harmadik helyezésig táncolta magát a 9.C. A dobogó második fokára a 9.D osztály került. Végül pedig kiváló teljesítménnyel a 9.B osztály érte el az első helyezést.

 A győztes osztály nemcsak dicsőséget, hanem egy tortát is nyert magának, amit az apródavatás után boldogan el is fogyasztottak.

A 9. évfolyam előtt le a kalappal, mindenki igazán kitett magáért. Remélem, hogy a résztvevő apródoknak emlékezetes pillanatokat szereztünk.  Gratulálunk mindenkinek az elért helyezéshez!

 

                                                                                                                          Dunai  Luca

                                                                                                                           Felföldi Lili

                                                                                                                           Zsoldos Niki  10.c

Címkék:

A kommentek levannak zárva.