versenyek

Japán nyelvi Szónokverseny 2016

 

A Corvin Mátyás Gimnázium  japánnyelv-tanulói évek óta részt vesznek a szónokversenyen, melyen japán nyelven előadott produkciók nevezhetnek. 

A Szónokverseny célja, hogy a jelentkezők a hallgatóság előtt saját tapasztalataikat, véleményüket japán nyelven elmondhassák, ezáltal megbizonyosodhassanak tanulmányaik eredményeiről.

Iskolánk bízik abban, hogy az itt szerzett tapasztalatok serkentik majd a résztvevők további nyelvtanulási vágyát.  Szeretettel várunk minél több jelentkezőt jövőre is!

Gratulálunk Argyelán Csilla Eszternek, Papp Fruzsina Gyöngyinek és Nagy Klaudia Reginának és természetesen felkészítő tanáruknak Makiko Kimurának!

Az alábbiakban az Argyelán Csilla és Papp Gyöngyi által készített  beszámolót olvashatjátok a szónokversenyről.

Japán Szónokverseny

Március 19-én, mi (Argyelán Csilla, Nagy Klaudia és Papp Gyöngyi) részt vettünk a 22. évi budapesti japán szónokversenyen. Rengeteget készültünk rá és jól szerepeltünk. Nem kaptunk helyezést, mert előadók voltunk, de rengeteg ajándékot adott a bizottság: egy képeslappal teli csomagot, japán vékonytörülközőt, kitűzőt (Tokyo 2020), ráadásul evőpálcát is.

Összesen tíz verset mondtunk fel. Előadásunk előtt beültünk megnézni az igazi profin beszélő szónokokat, akik igazán érdekes témákról beszéltek japánul, szinte anyanyelvi szinten, bár az előadást nem igazán értettük, el voltunk kápráztatva.

Eredetileg nem hárman, hanem öten mentünk volna, de sajnos kiléptek hárman, így maradtunk ketten. Ennek következtében, nem mentünk volna, de Klaudia beszállt két verssel, hogy mégis mehessünk, Makiko-senseit felvidítva. Rengeteget segített nekünk a kiejtésben és a hangsúlyozásban a tanárnő, még az összes kért verset is megcsinálta PowerPointban,  hogy könnyebben megtanuljuk őket.

Összefoglalva, nagyon jól szórakoztunk, a mai napig tudjuk a verseket és közelebb is áll hozzánk a japán nyelv. Makiko-sensei  felajánlotta, hogy megtanít minket evőpálcával enni, ezért behoz nekünk egy kevés ételt, hogy tudjunk falatozni. :)

Arigatou Makiko-sensei!

 

Címkék:

A kommentek levannak zárva.