nyitolap-forgato

Japán találkozó a Hunfalvy János Szakgimnáziumban. 2018.01.07.

Január 27-én, szombaton, a japán szakkör néhány tagjával (név szerint Tóth Nikolett, Vincze Vivien Alexandra, Laurenczy Lilla, Baranka Gergely és tanárunk Kimura Makiko) elmentünk Budára, a Hunfalvy János Szakgimnáziumba. Rajtunk kívül még 5 iskolából érkeztek japánt tanuló diákok. Ők velünk ellentétben úgy tanulják a japánt, mint mi az angolt és a németet.

Mikor megérkeztünk, bevezettek minket a tornaterembe, majd pár percnyi várakozás után ismertették velünk a japán nap programját. Ezek után csoportokra osztottak minket. Mivel mi csak négyen voltunk, így mindannyian külön csapatba kerültünk. Ezt egy rövid reggeli torna, majd egy fél órás ismerkedés követte, ami elég hamar igazi csapattá kovácsolt bennünket.

A bemutatkozást követően megkezdődött a játékos vetélkedő. 6 állomás volt; abból 3 kvíz és 3 kézügyességet igénylő feladat várt ránk. Az én csapatom először az origami állomásra ment (origami=japán papírhajtogató művészet), ahol megtanítottak minket egy háromdimenziós viráglabda készítésére. Ezután következett a japán megye kvíz ahol a Hunfalvys és az Európa 2000-s csapattársaink arattak nagy sikert. A kvíz után még ki kellett raknunk japán térképét. Utána kipróbálhattuk a kalligráfia művészetét. (A kalligráfia a japán betűk leírásának művészete.) Ezt egy kanjikkal kapcsolatos játék követte.(kanji=Az egyik japán írásmód.) A csoportokon belül is szétbontottak minket és egymás ellen versenyeztünk, de a végén az összes csapat megmaradt életének a száma határozta meg, hogy hány pontot kapunk. Ezt követően még egy igen nehéz japán kultúrával kapcsolatos kvízt is ki kellett töltenünk, ami nemcsak a jelenre, de múltra is kiterjedt. Végezetül pedig egy kis főzés következett, ugyanis az utolsó állomáson magunknak kellett elkészítenünk az ebédünket, ami onigiri volt. (onigiri=rizsgombóc) A rizs már előre meg volt főzve, a mi dolgunk a tonhalkrém kikeverése és a gombócok ízlés szerinti ízesítése és formázása volt. Segítségünkre voltak az onigiri formázók, amibe betöltöttük a rizst és a krémet majd jól összenyomtuk őket. Ezután kiszedtük őket egy hínárlapra, amit aztán ráhajtottunk. Olyan volt, mint egy szendvics, de megenni sokkal nehezebb volt.

Az elkövetkezendő fél-egy órában arra vártunk, hogy a tanárok összeszámolják a csapatok pontjait. Míg ők számoltak, mi megtekintettünk egy karuta mérkőzést, amit az ELTE Hyakunin Isshu Karuta Klub mutatott be. (karuta=japán kártyajáték) Sajnos a mérkőzés nem ment le teljesen, mert közben a tanárok végeztek az összesítéssel. Az én csapatom negyedik lett. Az első helyezett csapat egy csoki tortát kapott, de kedvesek voltak és adtak belőle mindenkinek.

Nekem nagyon tetszett ez a rendezvény. Sok érdekes dolgot tanultam és sok új barátot is szereztem. Ha lesz még ilyen, én mindenképp el fogok menni!

Laurenczy Lilla 10.C.

Címkék:

A kommentek levannak zárva.