nyitolap-forgato

“Királycsinálók”-múzeumpedagógiai foglalkozás a 9.D humán tagozatos osztállyal

A 9.d (humán tagozatos) osztállyal 2017. április 5-én délelőtt ellátogattunk a

Parlamentbe, ahol egy múzeumpedagógiai óra keretében királyválasztó országgyűlésen

vettünk részt.

Többféle feladatot is teljesítettünk. A koronázási ékszereket előzetesen elrejtették, és

nekünk kellett őket különböző rejtvények segítségével megtalálnunk. Majd minden csoport

előadott egy-egy jelenetet a koronázási ceremóniából. Az első csapat a koronázást, a

második az eskütételt, a harmadik a kardsuhintást, a negyedik pedig a koronázás utáni

lakomát jelenítette meg. Kicsit mindannyian a középkorban éreztük magunkat.

Miután vége lett a királyválasztásnak, megnéztünk egy igényes, interaktív kiállítást, ami

a magyar országgyűlések történetéről szól. Hallhattuk Horthy Miklóst beszélni, láthattuk a

különböző katonai felszereléseket, mindenféle régi iratokat és pecséteket

tanulmányozhattunk. A programot tárlatvezetéssel zártuk. Idegenvezetők társaságában

jártuk be a magyar országház folyosóit. Megnéztük a kupolás termet, ahol a koronázási

ékszereket őrzik, és olyan szerencsések voltunk, hogy láthattunk egy őrségváltást is.

Kora délután még sétáltunk egy kicsit a Duna-parton, ahol megnéztük az alsó rakparton

üldögélő József Attila-szobrot, majd a Cipők a Duna-parton elnevezésű budapesti holokauszt-

emlékművet. Szép tavaszi nap volt, jól esett kiszabadulni az iskolapadból!

Címkék:

A kommentek levannak zárva.