Köszönetnyilvánítás – Richter Gedeon Nyrt. – ‘Minden Nap Németül’
Iskolánk alapítványa, a Corvin Diákalapítvány 2021 tavaszán 25 000 forint adományban részesült a Richter Gedeon Nyrt.-től mint adományozótól. Az alapítvány egy pályázat keretében jutott a támogatáshoz, amelyben vállalta, hogy a támogatást kizárólag a Minden Nap Németül című, nyelvtanulást elősegítő magazin beszerzésére használja fel.
A teljes támogatási összegből az Alapítvány meg is vásárolta a Minden Nap Németül című magazin lapszámait, amelyek néhány héten belül megérkeztek az iskolába. Könyvtárunk állományba vette a magazinokat, azóta elérhetőek diákjaink és tanáraink számára.
Reményeink szerint az elkövetkező években sikeresen használhatjuk fel az adományból megvásárolt magazinokat, ezzel nemcsak elősegítve a nyelvtanulást, de meg is szerettetve a német nyelvet diákjaink további generációival.
Iskolánk tanulói és tanárai nevében hálásan köszönjük a Richter Gedeon Nyrt. támogatását és ezzel együtt azt is, hogy a vállalat a magyar társadalom egészségének védelmében tett sok évtizedes erőfeszítés mellett részt vállal az oktatás támogatásában is.