iskolai rendezvények

Negyedévszázados MTTSz

Idén lett 25 éves a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség. Minek alkalmából szeptember 20-án megrendezésre került egy 15, valamint egy 25 kilométeres túra. A nevezési díj igazán jelképes összeg volt, mindössze 800 Ft. Hogy miért? Mivel ezért az összegért már a rajtnál kaptunk egy pólót és egy kulacsot, valamint a túra folyamán sok finomságot adtak, de erről majd később.

Túránk a Svábhegyen vette kezdetét. Az imént említett ajándékokon kívül megkaptuk a minden teljesítménytúra szerves részét képező itinert, melynek két rendeltetése van. Az egyik, hogy leolvasható róla a pontos útvonal ezzel segítve minket az eligazodásban, valamint magában foglalta a pecsétgyűjtő lapot (néhány túrán ez külön van), amire minden ellenőrzőponton rányomnak egy pecsétet.

Egy apró tévesztéstől eltekintve zökkenőmentes volt az út, általában az ehhez hasonlatos túrákon van egy bizonyos szintidő, mely könnyedén teljesíthető, de itt nem volt, így igazán kényelmes tempóban haladhattunk. Három ellenőrzőpont volt, ahol enni és innivalót vehettünk magunkhoz, először 9,5 km után az Erzsébet-kilátó, ahol kekszet, nápolyit, vizet és szörpöt kaptunk, sőt egyik társunk még kis híján egy randit is. A következő állomás, ahol hosszabban elidőztünk, Zugliget volt, itt paradicsomlevest és zsíros kenyeret ettünk. Mindkettő nagyon finom volt, de nem ehettünk annyit, amennyi belénk fért. No, nem azért mintha sajnálták volna tőlünk, hanem mert nehézkes volt utána a hegymenet. Ezek után még a célban is várt minket egy tál meleg gulyásleves, miután megkaptuk az emléklapot és a kitűzőt.

Bárkinek tudom ajánlani korosztálytól és edzettségi állapottól függetlenül az ehhez hasonló túrákat. Igazán kellemes hétvégi időtöltés. Azt ajánlom, az első alkalommal ne vállaljunk 30 kilométernél hosszabb túrát. Ha az ember rákap az ízére, természetesen lehet emelni a távot, de nem érdemes elvenni senki kedvét már egyből az első alkalommal.

Írta: Énekes Márton 12.c

Szerkesztette: Melczner Kinga 13.c 

A kommentek levannak zárva.