iskolai rendezvények

SÉTA A PESTI ZSIDÓNEGYEDBEN

Nemrégiben meglátogattuk a Dohány utcai zsinagógát és még néhány érdekes épületet a pesti zsidónegyedben és környékén. Egy, a zsidó vallást gyakorló, kedves, fiatal hölgy vezetett minket körbe.

Az idegenvezető elmesélte, hogy ez a vallási épület a világ második, más értelmezés szerint harmadik legnagyobb zsinagógája. Megtudtuk azt is, miért kell a férfiaknak a zsinagógában kipát viselni. A kipa egy egyszerű fejfedő, ami csak a fejünk tetejét takarja, mindig emlékeztetve bennünket arra, hogy van valaki, aki fölöttünk áll.

A zsinagóga mellett található sírkertben megtudhattuk, mi mindenen ment keresztül a pesti zsidóság a II. világháború idején. Varga Imre fűzfájának levelein a holokauszt zsidó áldozatainak neve olvasható – örök emléket állítva a mérhetetlen emberi szenvedésnek.

A Rumbach utcai zsinagóga gyönyörű épülete régen nagy népszerűségnek örvendett. Majd a háborúban deportálásra váró zsidókat szállásoltak el benne. 1945 után pedig sokáig istállóként funkcionált, sajnos a restaurálására azóta sem került sor.

Sétánkat a Kazinczy utcai zsinagógánál zártuk, ahol további érdekességeket tudtunk meg többek között a zsidók étkezési szokásairól.

Sok elgondolkodtató dologról szereztünk tudomást, mindannyiunkat mélyen megérintett az, hogy mennyi kegyetlenséget kellett a zsidóknak a háború előtt és során elszenvedniük.

 

Mucza Levente, Papp  Máté 11.b

A kommentek levannak zárva.