2007

Tanévnyitó beköszöntő, avagy újra elkezdődött

evnyitoaz, amiről két és fél hónapig hallani sem akartunk, de aztán
ahogy már évek óta mindig,
ahogy már megszoktuk,
ahogy már egy icipicit ( persze  csak titokban és szigorúan csak augusztus végén) vártuk is,
ahogy a többi sok száz iskolában
szeptember harmadikán, reggel nyolckor nálunk is BECSÖNGETTEK!!

 Kedves Corvinosok!

Ebben a tanévben a tanévnyitó ünnepségen a 10. c köszöntött Benneteket. Ezúton is kívánunk mindenkinek vidám évkezdést, jó tanulást, sok sikert és sok-sok remek bulit 2007-2008-ra! Itt olvashatjátok a 3-án elhangzott beszéd szövegét, melyet Péterfi Bernadett írt, és Dunavölgyi István, Farkas Fanni, Hegedüs Rita és Ullmann Zsófia adtak elő.

Kedves Tanárok és Diákok!

Üdvözlök mindenkit iskolánk évnyitóján!
Hát eljött ez a nap is? Vége a nyárnak? remélem mindenkinek legalább annyira jó volt, mint nekem! A 40 fokos hőségben a strandolást, a nyáresti bulikat és a felhőtlen szabadságot, a délig alvást most felváltja az iskola. A korán kelés, a fél nyolckor kezdődő tanítás, a dolgozatok, az érettségi? egyszóval: a tanulás. Az iskola eddig üresen álló folyosóit ellepjük mi, diákok. Könyvvel a kezünkben a következő órára készülve vagy a barátainkkal beszélgetve, de feltöltjük élettel a Corvint. És persze ott vannak tanáraink is, akik a rengeteg dolgozattal a kezükben rohannak át a folyosón a tanári felé.
De lássuk mi is vár ránk!

Kedves kilencedikesek!

Eljött ez a nap is, amikor az általános iskola olykor gyerekes világából a középiskola komoly és rémisztő világába léptek. Itt már nem köti be a cipőtöket a tanító néni, de könyörtelenül beírja az egyest, ha nincs leckétek. Azoknak a diákoknak,  akik most ?nulladikkal? kezdenek , különleges évük lesz! Heti 12 angol/németóra és heti 3 szódolgozat, rengeteg házi feladat és egy év végi vizsga vár rátok. De mindezek ellenére szerintem nagyon jó év lesz, hisz megtanulhatok alapszinten angolul vagy németül! Mindemellett a többi órán megtanulhatjátok szakszerűen a stabil oldalfektetést, az Excel különféle függvényeit és a helyes tanulás titkát. A többi kilencedikes osztálynak sem lesz unalmas éve, hiszen megismerhetik az ?igazi? középiskola rejtelmeit. Mind a négy osztály összemérheti majd tudását a gólyabálon és a gólyavetélkedőn. Mi tizedikesek gondoskodunk róla, hogy egyiket se ússzátok meg szárazon! És ha az összes megpróbáltatást túléltétek, akkor az apródavatáson esküt tehettek arról, hogy rendes Corvinosok lesztek. A felsőbb éves osztályok már a jól megszokott módon vághatnak bele tanévbe. Fél nyolcra álmosan ellepjük a sulit, majd mélabús csendben teremről teremre vándorlunk a sok könyvvel a kezünkben és a friss tudással a fejünkben azzal a boldog érzéssel, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a nap végéhez. Akkor aztán mehetünk haza, egy fagyira a Szamócában vagy oda, ahova szeretnénk. Azután persze haza, hogy újra elmerülhessünk, a töri, matek és a kémiatanulásban. És másnap kezdődik minden elölről. Majd a jól megérdemelt pihenés és persze szórakozás vár mindazokra, akik egy hétre ellátogathatnak testvériskolánkba, Ludwigsburgba.
A végzősök számára különösen fontos év lesz a mostani, hisz vár rátok az érettségi. Most megmutathatjátok, hogy mennyit tanultatok az évek során. Bebizonyíthatjátok, hogy érettek vagytok a továbbtanulásra. De megmutathatjátok tánctudásotokat a szalagavatón, hogy mindezek végén, a ballagáson büszkén hagyjátok el a Corvint, és lépjetek át a nagybetűs életbe.
Tanárainkra ismét nehéz feladat vár. Meg kell küzdeniük azzal a nem egyszerű feladattal, hogy megtanítsák nekünk az olykor nem túl érdekfeszítő tanagyagot. A rengeteg dolgozat halom, amit időre ki kell javítaniuk, és közben szembesülni a szomorú ténnyel, hogy már megint alig tanultunk valamit. Vagy éppen azzal a boldog tudattal, hogy milyen jól sikerültek a dolgozatok, okosak vagyunk. Reméljük, az utóbbiból több lesz, hogy aztán év végén mindenki átvehesse megérdemelt jutalmát az egész iskola, vagy az osztálya előtt kitűnő bizonyítványáért, vagy közösségi munkájáért.
Most pedig, hogy lassan vége az ünnepélynek, mindenki felmegy a termébe. A felsős osztályok megoszthatják egymással nyári élményeiket, a kilencedikesek pedig egyenként kiállhatnak az új osztály és osztályfőnökök elé, hogy egy percben elmeséljék, kik is ők, és hogy honnan jöttek.
Én kívánok mindenkinek sikeres tanévet, hogy év végén, amit már úgy várunk, mindenki a tőle telhető legjobb bizonyítvány tulajdonosa legyen!

Címkék:, ,

A kommentek levannak zárva.