iskolai rendezvények

Liliomfi

Sokadik alkalommal megy osztályprogramra a 11. b osztály. Nagyon fontosnak gondolja az osztályfőnök és a tanulók maguk is, hogy az osztály  ”összekovácsolódjon”, hogy az osztályközösség minél erősebbé válásával emlékezetesebb legyen a középiskolában együtt töltött oly rövid idő!

Ez alkalommal az  Örkény István Színház “Liliomfi” című előadását tekintették meg. Íme Bujáki Attila beszámolója az eseményről.

2016. január 26.-án, kedden a Corvin 11. b osztálya ellátogatott az Örkény színházba, ahova én is meghívást kaptam. Szeretek színházba járni, így igent is mondtam rá. Nem bántam meg! A darab nagyon szórakoztató volt, a színészi játék is nagyon tetszett, kitettek magukért mind a rendezők, mind a színészek.

A történet egyszerű volt, mégis nagyszerű: szűkölködő, épp feltörekvő színészeket láthattunk, megismerkedhettünk Liliomfival, a főszereplővel, bonyolult szerelmi szálakba gabalyodhattunk bele, melyek hol beteljesedtek, hol viszonzatlanok maradtak örök időre.

Liliomfi szerelmes egy ifjú hölgybe, s kalandos utazásuk során többször is másnak adják ki magukat. Az idegesítő főbérlőasszonytól kezdve, a gonosz édesapán át, a részeges kocsmatulajdonosig mindenki keresztbe akar tenni nekik. A végén mégis ők kerültek ki győztesként.

Legjobban talán az tetszett a darabban, hogy maga a környezet, az emberek, tehát az idősík a múltba nyúlt vissza. A megfogalmazás, a szövegek, szituációk azonban teljesen mai áthallással dolgoztak. A poénok többsége is teljesen mai nyelven íródott, mai szemmel volt vicces.

Összességében én nagyon jól mulattam a két órás előadás alatt, szerintem gond nélkül megnézném még egyszer. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Bujáki Attila

12.b

A kommentek levannak zárva.